Klió 2001/2.
10. évfolyam
A dekabrista M. A. Fonvizin hagyatékában található P. I. Panyinnak, a Külügyi Kollégium elnökének egy 1773-ra vagy 1774-re vonatkozó elbeszélése. Eszerint II. Katalin helyett Pavel Petrovics nagyherceget emelték trónra. Ennek azonban négy feltétele lenne: a Szenátus törvényhozó testületté alakítása választott nemesi képviselők bevonásával, a nemesi gyűlések törvénykezdeményezési jogának kialakítása, az uralkodó jogkörének szűkítése és a jobbágyság fokozatos megszüntetése. Fonvizin megállapításai hitelességét már a XIX. századi szakemberek is kétségbe vonták. Később, pl. G. P. Makogonyenko D. I. Fonvizinről szóló monográfiájában (Moszkva–Leningrád, 1961) publikálta Fonvizin P. I. Panyinhoz írott 1778. évi levelét. N. Ja. Ejdelman kifejtette, hogy a fentiek alapján az „összesküvés” és II. Katalin hadügyi reformjai időben közel álltak egymáshoz.
A szerző által adott bő historiográfiai áttekintésből kiemelnénk M. M. Szafonov írását N. I. Panyin és D. I. Fonvizin alkotmányos terveiről (Leningrád, 1974.) Plotnyikov kifejti, hogy Szafonov és V. I. Szemevszkij – noha előreléptek a tervek datálása kapcsolata és tartalmi rekonstruálása vonatkozásában – hibáztak is. M. A. Fonvizin „alkotmányát” ténylegesen létező dokumentumnak vették és nem figyeltek fel a P. I. Panyin által összeállított alaptörvények tervezetére. Szafonovnál ez annál furcsább, mivel Pavel Petrovics és a „Panyin-tábor” 1780-as évekbeli dokumentumai birtokában komplex forráselemzést végezhetett volna. Plotnyikov a következőképp rekonstruálja a Panyin-dokumentumok történetét. D. I. Fonvizin egyáltalán nem egészítette ki Panyin Értekezését az állami törvényekről, hanem annak első variánsa alapján dolgozott, megjegyzésekkel pedig az előbbi halála után annak öccse látta el. A dokumentumokat vagy maga Panyin adta D. I. Fonvizinnak, vagy az utóbbi készített róluk másolatokat. Megjegyzendő még, hogy a dekabristák az alkotmányos monarchiát hirdetőket tekintették elődjeiknek.
N. I. Panyin politikai tervezetei nem merülnek ki az 1780-as évekbeli feljegyzésekben. 1871-ben adták ki az Imperátori Tanács létrehozásáról szóló tervét, ami 1762-ben került II. Katalinhoz. Plotnyikov részletesen elemzi ennek Sz. I. Szolovjovtól és V. O. Kljucsevszkijtől a mai orosz és nyugati szerzőkig (pl. O. A. Omelcsenko, A. B. Kamenszkij, illetve M. Raeff és D. Ransel) terjedő historiográfiáját. II. Katalin trónra lépésekor az államapparátus gyökeres reformját ígérte. A komplex reform kidolgozásával N. I. Panyint bízta meg. A főhivatalnok tervezetében szerepelt az imperátori tanács létrehozása, a szenátus átalakítása és a főügyész helyzetének megváltoztatása. A tanáccsal kapcsolatban az államapparátusi struktúrába való beillesztése merült fel. A szenátus ügyelne az állami (alap)törvények betartására, azaz ellenvetéssel élhet a cárral és a tanáccsal szemben. Montesquieu utalt rá, hogy az alaptörvények léte és a betartásukat szolgáló intézmények akadályozhatják meg, hogy a monarchia despotizmussá váljék. Panyin tervében részletesen szólt a szenátus felépítéséről, működési rendjéről és a főhatalomtól való függése csökkentéséről. A terv készítője lényegesen csökkentette volna a főügyész politikai szerepét.
Az előbbi 1762-es terv fellebbenti a fátylat Panyin egyik előző kezdeményezéséről. A tervezetből ugyanis az következik, hogy szerzője az 1741 januárjától novemberéig terjedő orosz államrendszer helyreállítását látta kívánatosnak. Panyin pozitívan értékelte a „miniszterek kabinetjét”, különösen Anna Leopoldovna régenssége idején, és ez tovább foglalkoztatta II. Katalin trónra lépése után is. Panyin 1762 végi tervezetét két vázlat előzte meg. II. Katalin először pozitívan viszonyult a tervhez. Be akarta venni készülő kiáltványába, a tervezetet alá is írta, de végül nem hirdették ki. 1763 elején az uralkodó környezetében Panyin terve éles viták tárgya lett, mivel egyes tételei sértették az egyeduralkodói hatalmat, ezért Katalin megszakította a folyamatot és többé nem tért vissza a politikai reformeszmékhez.
Mint ismeretes, N. I. Panyin és elvbarátai az 1780-as évek elején új tervek kidolgozásába kezdtek. Az újabb adatok alapján Plotnyikov a munkálatokat 1784 ősze és 1785 eleje közé teszi. Pavel Petrovics nagyherceg két feljegyzése, a szenátusi részlegek kiformálódása, a kormányzósági nemesi gyűlések létrejötte és az 1785. évi nemesi kiváltságlevél kiadása közötti időbeli és tartalmi összefüggésekből vonja le a szerző azt a következtetést, hogy Panyin Értekezése és a második feljegyzés között nem telt el hosszú idő. Miért éppen az 1780-as évek elejétől jelentkeztek az új reformeszmék? Plotnyikov ezt a helyi közigazgatási reformokkal (1775–1785) és a főhatóságok átalakításával (Katalin a kollégiumoktól a szenátus részlegeibe csoportosította át a központi ügyintézést) magyarázza.
Az 1780-as évek közepétől az 1790-es évek kezdetéig terjedő dokumentumokat N. M. Korkunov és O. A. Omelcsenko publikálta. Ezekből kitűnik, hogy az uralkodó legfőbb célja az egyeduralom stabilitása maradt. A törvényhozási mechanizmusban a cárnőé volt a döntő szó. Akaratától függött a szenátus és a többi központi szerv, amelyek pl. a törvények megerősítése előtt egyfajta segítő, tanácsadó és technikai funkciókat láttak el. Mindezzel szemben N. I. Panyin és Pavel Petrovics más reformvariánst javasolt. Pl. a nemesi gyűlések által kialakított szenátus lett volna a legfelső bírósági fórum és „a törvények őre”. A közvetlen igazgatási feladatokat a „miniszterek tanácsa egyes hivatalai” végezték volna. Noha N. I. Panyin tervezeteiben nem szerepelt a fokozatos jobbágyfelszabadítás, mégis törvényhozásbeli módszerekkel megpróbált utat találni a parasztság terhei enyhítésére, pl. a földesúri jogok világos körülhatárolásával.
Sajnos Panyinék táborából nem rendelkezünk az 1780-as tervezet egészét feltáró dokumentumokkal. Pl. I. N. Panyinnak a jövendő politikai rendszerre vonatkozó megállapításai igen szűkszavúak. Pavel Petrovics nagyherceg láthatóan fájlalta, hogy az uralkodónak számolnia kellene – még ha formálisan is – egy főhivatalnoki kar véleményével, a szenátus kontrolljával és egyáltalán az alaptörvények létével. Plotnyikov joggal hangsúlyozza, hogy amikor az előbbieket megkísérelte összhangba hozni az egyeduralkodói hatalom változatlanságával, az Panyin terveinek elvetését jelentette. Az orosz historiográfiában voltak olyanok, akik Panyin törekvéseiben az egyeduralom-ellenességet emelték ki, míg mások rámutattak a XIX. század eleje forradalmi mozgalmától való gyökeres eltérésekre. A szovjet korszakból és a legújabb feldolgozásokból legtermékenyebbek azok a megközelítések, amelyekben hangsúlyozzák, hogy mérsékelt nemesi-liberális nézetekről, tervekről van szó, és ezekkel a jobbágytartó politikai rendszer egyoldalúságait próbálták meg mérsékelni, és a cári önkénytől tartva megerősíteni a nemesség felső részének pozícióit. Ilyen nézetek jellemzik P. Sz. Gracianszkij, I. V. Volkova, I. V. Kurukin és L. N. Vdovina műveit.
N. I. Panyin tervezetei az orosz önkényuralom politikai fejlődésében az egyik, az állami intézményeket átalakító tendenciát tükrözik (a XVIII. század–XIX. század első negyede), amikor a központi szervek struktúrája változásában megfigyelhető a főhatalom bizonyos korlátozására irányuló törekvés. A változás már I. Péter uralkodása után megfigyelhető. 1730-ban egyenesen kétségbe vonták a korlátlan főhatalom intézményét. Ezen kísérlet sikertelensége beszűkítette a „felső körök” reformlehetőségeit. N. I. Panyin már kompromiszszumot keresett az állami intézmények átalakítása terén az egyeduralmi elvekkel. 1762. évi terveiben még az uralkodói hatalom formális korlátozására törekedett. Az 1780-as dokumentumok viszont már mérsékeltebb (mechanizmus-fenntartó) célokról tanúskodnak. Az alkotmányos-bürokrata útkeresések I. Sándor uralkodása elején az 1801–1802. évi szenátusi reformban öltöttek testet, a „képviseleti jog” azonban a gyakorlatban már első alkalommal (1803-ban) sem érvényesülhetett. Plotnyikov szerint az egyeduralmi rezsim legyőzve a belső ellentmondásokat és monolitikus jellegűvé válva, I. Sándor korában végleg elvesztette alkotmányos önreformáló képességét. Az 1803 és az 1880-as évek közötti kormányzati politikai reformtervek (M. M. Szperanszkijtól M. T. Lorisz-Melikovig) sikertelenségre ítéltettek, mivel nem a korlátlan monarchia belső szükségleteiből fakadtak, hanem az uralkodók akaratára hagyatkoztak. Plotnyikov szerint amikor II. Katalin elvetette az államhatalmi mechanizmus minimális liberalizálását (lásd Panyin tervezetét az imperátori tanácsról), egyben e tervek utolsó realizálási lehetősége szűnt meg.
A. B. Plotnyikov: Politicseszkije projekti N. I. Panyina (K. I. Panyin politikai tervezetei). Voproszi Isztorii. 2000/7. 74–84. p.
Kurunczi Jenő